Elkészült a pár éve még romokban álló Graefl-kastély homlokzata, felszentelték
- Heves Megyei Hirlap
- 13 Jun 2016
- SZERKESZTŐSÉG:
Elkészült a pár éve még romokban álló Graefl-kastély homlokzata, szentelőünnepségre gyűltek össze a meghívottak szombaton. Szerencsés Györgyi és Szepesi Péter tulajdonosok lendülete töretlen, jól mutatja ezt, hogy alig két év alatt már itt tartanak: megtöltik élettel a feledésbe merült Kétútközt. Hamarosan kezdődik az épület belső felújítása is. A rekonstrukciót műemlékvédelmi szakember felügyelete mellett végezték, és a jelenlegi festés az eredeti, 100 évvel ezelőtti állapotokat tükrözi.
Az 1920-, 1930-as évekbeli viselet volt a dress-code a felújítás alatt álló Graefl-kastély homlokzatszentelő ünnepségén, a vendégeket swingmuzsika és kellemes hangulat várta – minden adott volt, hogy a résztvevők úgy érezzék, viszszarepülhetnek az időben.
Az épület mostanra úgy néz ki, mint száz évvel ezelőtt, köszönhetően a tulajdonosoknak, Szerencsés Györgyinek és Szepesi Péternek, valamint rengeteg segítőjüknek: műemlékvédelmi szakembereknek és azoknak a mesterembereknek, akik időt és energiát nem kímélve végezték el a kőművesés festőmunkát.
– Amit ránk bíztak a századok, kötelességünk megőrizni. Ezt az épületet pusztulásra ítélték, de mostanra a Graefl-kastély már nemcsak a mi családunknak, hanem a térségnek is nagy örömet szerez – mondta köszöntőjében Szerencsés Györgyi, aki kiemelte: összefogással is lehet fejlődni. Az ünnepséget megtisztelte jelenlétével dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter is, aki gratulált a házaspárnak az eddig elért eredményekhez.
Sz.E.
forrás: http://pressreader.com
Vélemény, hozzászólás?