(Kivonat a 2012-ben – a 400 éves jubileumra – megjelent: A Bárándi Református Egyházközség vázlatos története c. történeti összefoglalóból. Gyűjtötte, összeállította és az ünnepségen felolvasta Ulveczki Lajosné, nyugalmazott iskolaigazgató)
Áldás! Békesség! Tisztelettel köszöntöm Önöket: Egyházi és Világi Elöljáróinkat, kedves Vendégeinket, a Gyülekezet tagjait! Köszöntöm Önöket, mindenkit, aki ma itt van, a Bárándi Református Templomban, eljött, hogy részese legyen hálaadásunknak! Engedjék meg azonban, hogy külön szeretettel és nem kis meghatódással köszöntsem az utolsó 100 év bárándi szolgálattevő lelkészei közül – Istennek hála – körünkben megjelent Géczy Tihamér nagytiszteletű urat és Kedves feleségét, a Balassa család tagjait, akik az 1891-ben szolgálatba lépő Szabó József nagytiszteletű úr leszármazottai (déd- és ükunokái), Komjáthy Aladár 1952-55 között nálunk szolgáló tiszteletes úr fiát és családját, Melegh Dániel nagytiszteletű úr feleségét és hozzátartozóit. Melegh tiszteletes úr 1955 és 1965 között volt gyülekezetünk lelkésze. Nem tiszteletlenségből vagy feledékenységből nem említettem Solymosi József nagytiszteletű úr nevét, aki 1938-tól 1952-ig szolgált nálunk, róla illetve családjáról a forgatókönyv szerint még lesz lehetőségem szólni.
Tisztelt Gyülekezet! Négyszáz év emberi mértékkel mérve szinte felfoghatatlan távolság az időben. Ebből adódóan történéseit összefoglalni rendkívül nehéz. Feladatom tehát nem kicsi, amikor megpróbálom ismertetni Önökkel a Bárándi Református Templom 400 évét.
Tisztelt Jelenlévők! Hitem szerint, azért lehetünk ma itt, mert elődeink, megtalálva, a segítség kiapadhatatlan forrását, mindig tudták szemeiket az égre emelni. Életük példája vezeti ma az én gondolataimat is, amikor alázattal, ugyanakkor emelkedett szívvel és lélekkel bemutatom Önöknek az elmúlt századok történéseit.
A krónikák, a XIV. század első harmadában – pontosabban 1332-ben -, Bárándot, mint a nagyváradi püspök birtokát említik, hol egy János nevű pap 6 garas pápai tizedet fizet. Két évszázadnak kellett azonban eltelni ahhoz, hogy a fellelhető írásokban falunkra vonatkozóan bizonyosságra leljünk. S ez egy1552-es megyei összeírás, mely már 51 bárándi portáról szólt. Az ok püspöki birtok mivoltunkban keresendő, ugyanis, mint ilyen, a középkorban nem képezhette adásvétel, vagy öröklés tárgyát.
Nt.Molnár Ambrus kutatásai szerint Báránd és a szomszédos helységek népe 1576-tól bizonyíthatóan befogadta a reformációt, ám Báránd ekkor még hol Udvarinak, hol pedig Püspökladánynak volt a filiája, s a bárándi híveket a szerepiekkel együtt, még a század végén is, egy Petrus Váry nevű prédikátor gondozta. 1600-ban azonban – a kutatók szerint -, már saját anyakönyvet vezető önálló egyház voltunk, melyet megerősít a Debreczeni Tractus (Egyházmegyei)Archívum anyagának egyik Bárándra vonatkozó feljegyzése, mely egy, az 1600-dik esztendőből való, elveszett anyakönyvünkre hivatkozik.
Legrégebbi írásaink, s mint a már említett anyakönyvünk első kötete is, a történelem viharában sajnos megsemmisültek. A levéltári forrásokban erre vonatkozóan, az 1660-as – Kabát és vidékét elpusztító tatár-dúlást – illetve az 1703 és 1707 között tartó rác betörést valószínűsítik.
Dr. Barcsa János: A Tiszántúli Református Egyház Történelme c. munkájában olvastam, hogy a ma is fennálló bárándi templom legrégibb részét 1612-ben építették. Ő viszont nem közölt leírást az épületről magáról. Azt, hogy milyen volt ez a XVII. század eleji templom, egy jóval későbbi, az 1766-ban, elődeink által, Mária Terézia királynőhöz intézett templomnagyobbításra vonatkozó, kérelemből tudjuk, mely szerint templomunk égetett téglából épült felülről bolthajtással, melyhez később agyagból és fából famennyezetes toldalékot csatlakoztattak, kelet-nyugati bejáratú volt, az ajtók felett fából készült karzattal. Zsindelytetős fatornya a templomtól 3 ölnyire, vagyis 6 méterre állt.
1761-ben, Nt. Halmi István szolgálata idején, még a fából készült harangtorony megnagyobbításáról és egy új harang vásárlásáról szólnak az írások, ám Zilahy János lelkészi szolgálata és Berde János gondnoksága már a nagy építkezésekről szól, mely 1769 és 1792 között zajlott. A templomhajót nyugat felé növelték meg, ezáltal belső világának hossza 13, 3/6 öl, szélessége pedig 5, 5/6 öl lett. A munkálatokat Tiba János építőmester irányította. Ekkor új szószék készült téglából – a déli fal mentén, kb. azon a helyen, ahol a megnagyobbítás előtt a régi templomfal végződött -, karzat a templom nyugati részében, szuperlátos szék 3 személyre, sőt kicserélték az ajtókat is.
Két évre rá új paplakot épült, majd 1788 és 1791 között elkészült az új torony – immár kőből -, melyet ekkor kötöttek össze a templommal. A teteje, vagy ahogy akkor nevezték, a sugárja vagyis sisakja viszont fából készült, zsindelyezéssel 4 fiókra, tehát 4 fia-toronnyal, s a debreceni veres torony mintájára, 5 rézgombbal díszítve. A toronyfalnak is és sisakjának is 12-12 öl lett a magassága, a szélessége, pedig, 4 öl. Az új toronyba Bauer József debreceni mestertől csengettyűs órát vásárolt a gyülekezet.
Ezeknek, a Mária Terézia majd II. József korabeli, építkezéseknek máig meglévő bizonyossága a királynőhöz a templom megnagyobbításának tárgyában írt latin nyelvű folyamodvány, valamint a templom keleti, torony felőli bejáratának falán lévő, kézi festésű fatáblán olvasható, vers.
1809-ben átépítették a lelkészlakot, melyben – az írások szerint – 4 szoba volt, pince, külső kamara, a hozzá tartozó sertésóllal és istállóval, kocsi szín, nagy udvarral, kiegészítve szérűs- és veteményes kerttel. A templom környékét fákkal ültették be, s nádkerítés helyett, fakerítéssel vették körül.
1872-ben, a templom megnagyobbítása után pontosan 100 évvel, Szél György lelkipásztor szolgálata és Dienes József gondnoksága idején, – a templom falait megemelték, a toronyra ráépítettek plusz egy emeletet, mely ekkor új sisakot is kapott, sajnos már fióktornyok nélkül. A gyülekezet kérésére Veress Károly, a híres nagyszalontai építész, a lebontás előtt azonban az utókor számára elkészítette, erdélyi mintára épült, fazsindelyes, négy fiatornyos templomunk vázrajzát, melyet akkor az új torony gombjában helyeztek el. Onnan került elő – teljes épségében – 1944 őszén, a toronysisak lebombázásakor. S a rajz, melyet az akkori presbitérium bekereteztetett, ma is látható a gyülekezeti terem falán.
1889-ben – még mindig Nt. Szél György lelkipásztorsága idején -, a gyülekezet 1500 frt-ért orgonát vásárolt. A vételi árból 1000 frt. Bíró János presbiter adománya volt. Az orgona elhelyezéséhez a templom keleti részén átépítették a karzatot.
1894-ben az egyházközség – Szabó József lelkészi szolgálata és Galgóczi István gondnoksága idején -, Pistei nagyváradi építésszel tornyot javíttatott, s a templom deszkamennyezete helyett cementes stukatúrt csináltatott.
1897-ben Földesi Lajos 800 frt-os felajánlásán nekibuzdulva, gyűjtést rendeztek, s a két régi harang helyett 3 újat vásároltak Thury János budapesti gyárostól. A középső, 5 mázsás harang az adományozó után, a „Földesi harang” nevet kapta, oldalán a következő szöveggel: „Isten dicsőségére készíttették a bárándi református egyház tagjai: Földesi Lajos és neje Bíró Zsófia, unokájuk: Földesi Ida.” A harang másik oldalán az egyház pecsétjével. ( Kulcsár Ferenc h. lelkész idejében – 1938 – még meg volt.)
A kis és nagy harangot, a hadsereg az 1. világháború idején igénybe vette. Ehhez kapcsolódóan, egy magángyűjtemény öreg bibliájában olvastam a következő megható bejegyzést: „Bagoly Lajos édesapámat, aki 40 évig volt a Bárándi reformált egyháznak hű és odaadó harangozója, az Isteni gondviselés 83 éves korában magához hívta. Azon harangokat, melyeket lelki örömmel húzott a népek Isten tisztelete imádására, azon nap, melyen ő halva feküdt, egy a legnagyobb harangot és a legkisebbet levették a toronyból, csak a középső maradt fent, mivel harangoztak. A kettőt elvitték, ágyút csináltak belőle ezen irtózatos világháborúban. Isteni rendelés volt ez, az öreg harangozó ment örök nyugalmába, a harangokat vitték a nagy világháborúba, az 1917 dik év július 6-án.” (A Szent Biblia tulajdonosa Sápi József bárándi születésű, Derecskén élő nyugalmazott középiskolai tanár, a fent említett Bagoly Lajos harangozó ükunokája.)
A 20. század újabb nagy változásokat hozott. 1900-ben megépült a ma is álló lelkészlak. 1923-ban templom és toronyjavításról szólnak az írások, valamint arról, hogy a háborúba elvitt harangok pótlására, új 7 mázsás harangot vásároltak. Szabó József nagytiszteletű úr hosszú lelkipásztorsága idején a templomot sodronydrótkerítéssel vették körül, s díszcserjéket, bokrokat, nyír-, jegenye-, akác- és hársfákat ültettek a templomkert öreg fái helyére.
Kulcsár Ferenc helyettes lelkész 1938-ban kelt templomtörténete viszont ismét siralmas állapotokról szól. Mint írta: „a templomépület fala a megnagyobbításkor épített külső támaszoszlopok mentén véges-végig van repedve a mennyezettől a fundamentumig. Hámlik a vakolat. Rosszak az ablakok.” Vakolni, meszelni kellene. Ekkor vetődött fel a szószék északi oldalra való áthelyezésének, az alapszint felemelésének s az orgonakarzat átépítésének gondolata is, valamint a padok kicserélésének szükségessége. Ám, mindez akkor -, az 1930-as évek legvégén -, anyagiak híján, csupán terv maradt, s ami a legtöbb, közbeszólt a háború is.
1944 őszén, az itt dúló harcok idején – mivel a tornyot a németek is és az oroszok is megfigyelő állomásnak használták – a sorozatos tüzérségi párbajok között, október 9-én a torony sisakját gyújtóbomba találat érte. Az egész toronytető-szerkezet leégett s lebukott a főutcára, ám a vele együtt lezuhant toronygomb épségben maradt, melyből ki tudták menekíteni a már említett, előző, fazsindelyes tornyunk vázrajzát, az 1863. évi súlyos szárazság borzalmait megörökítő, – Dr. Balassa Iván szerkesztette: Báránd története és néprajza c. munkában is látható – „Gyászlap-ot”, s a régi torony gombjából, az utókor számára elhelyezett, 1872-es emlékiratot.
Az 1950-es és 60-as évek közismerten egyház- és vallásellenes légkörében – a mindennapok létbizonytalansága idején -, felújításról, netán építkezésről csak álmodozni tudott a lelkipásztor és gyülekezete.
Így érkezünk el az 1974-es esztendőhöz, amikor is Nt. Géczy Tihamér szolgálata és Szőnyi Albert gondnoksága idején templomunk tornya – a közel 30 évvel korábban elkészített ideiglenes tetőszerkezet lebontása után -, a háború előttihez hasonló, új sisakot kapott. Ekkor – régi szokás szerint – a toronygombban, egy légmentesen lezárt fémdobozban, az utókor számára – elhelyezték a torony tervrajzát, az építéssel kapcsolatos dokumentumokat, az akkor éppen használatos pénznemekből egy-egy darabot, s a gyülekezet életéről valamint az egyházközség jövőképéről, a lelkipásztor által elkészített írást.
Innentől kezdve a gyülekezet ismét folyamatosan építkezik, mely a templom és a toronytest külső felújításával, a régi vakolat teljes leverésével, az újravakolással és festéssel kezdődött. Majd, a padlózat szigetelése, burkolása, a padsorok teljes cseréje következett. A szigetelési munkálatokat a gyülekezet tagjai végezték Szilágyi József és Papp Albert presbiterek irányításával. A bútorzat terve Juhász Attila építészmérnök munkája, a kivitelezést Zsófi János tetétleni asztalosmester végezte. Géczy Tihamér tiszteletes úr szolgálata és Szilágyi János gondnoksága idején, első lépésben a torony felőli bejáratnál, az orgona karzat alatti két padsort illetve a szószékkel szemben, a „bírák” padját cserélték ki. Az ő idejükre esik a harangok villamosítása is. A község akkori vezetése (a tanácselnök Dr. Kovács Lajos volt) kijavíttatta a háború befejezése óta nem működő toronyórát s az óralapok világítását a községi közvilágításhoz kapcsoltatta, de anyagi segítséget nyújtott a templomkert főút melletti vaskerítésének s a mellette húzódó járdának a megépítéséhez is.
A templom teljes belső felújításának befejezése, illetve e 400 éves épület többszöri külső tatarozása, festése, Géczy Tihamér nagytiszteletű úr szolgálatát követően, már az 1983-ban községünkben szolgálatba lépő Balogh László tiszteletes úr nevével fémjelezhető.
Az 1980-as évek közepére megújult a Püspökladány felőli két padsor is, sor került a torony, majd a templomhajó falainak külső festésére. 1989-ben Zsófi János tetétleni mester új, szépen faragott szószéket és Úrasztalát készített, kiegészítve, díszítve és megkoronázva a megújult belső teret. A 100. évfordulóra felújíttattuk az orgonát, majd a lelkészlakás, az iroda és a gyülekezeti terem fűtésének korszerűsítése következett.
2000-től, Nt. Balogh László tiszteletes úr és Benedek Mihály, majd Mester Bálint gondnoktestvéreink szolgálata idején – megtörtént a lelkészlak teljes tetőzetének felújítása, de új bádogtetőt kapott a templomhajó is. Elkészült a díszes mennyezet. Elektromos meghajtást lehetővé tevő óralapokat vásároltunk. Új kerítés, díszkő burkolat épült. Egy Bárándról elszármazott hívünk adományaként megvalósulhatott a templom 27 padjának (118 méter) elektromos árammal való fűtése. Jelentős összeget fordítottunk – már több alkalommal is – a templomhajó, a torony és a lelkészlak külső festésére, s néhány hete ismét régi érces hangjukon szólnak és szolgálnak harangjaink.
S ez már a ma, 2012. augusztus 19-e, amikor megálltunk, hogy hálát adjunk az elmúlt 400 évért, hogy ünnepeljük elődeink és gyülekezetünk munkájának gyümölcsét, hogy reményünket fejezzük ki a jövendőre vonatkozóan, abban bízva, hogy utánunk is jönnek, s a következő évszázadokban is lesz ének, ünnep és templom Bárándon, s lesznek gyermekeink és lesznek unokáink, akik megbecsülik, amit rájuk hagytunk. Ehhez kérem ma Önökkel együtt, az Úr Isten gondviselő kegyelmét és segítségét.
Vélemény, hozzászólás?