Forrás:

Nádudvari Hírek

Nádudvar díszpolgára – Kalmár Erzsébet

Kalmár Erzsébet

Nádudvaron csaknem 25 éve elválaszthatatlan a közigazgatástól” – ez olvasható róla az 1997. évi Kövy-díj átvételekor. S ez így igaz ma is, csupán eltelt másfél évtized.
Tehát immár negyven éve elválaszthatatlan a helyi közigazgatástól.
Igaz ez akkor is, ha 2011 végén előrehozott nyugdíjba vonult, hiszen szaktudására, tapasztalatára, emberismeretére továbbra is számítanak a Polgármesteri Hivatalban.

Veszprémben Tanácsakadémiát végzett, Budapesten Államigazgatási Főiskolán szerzett igazgatásszervezői oklevelet.
1983-ban a Tanács Kiváló Dolgozója kitüntető címben részesült, két évre rá kiemelkedő munkája és példamutató magatartása elismeréséül a Tanácsosi címet adományozták számára.
Szinte nincs olyan terület, amelyben Erzsike ne dolgozott volna. Munkáját pénzügyi területen a költségvetésben kezdte, majd anyakönyvi gyámügyi, iparikereskedelmi, szabálysértési, szociálpolitikai, egészségügyi, stb. területeken dolgozott.
Közben állandóan képezte magát. Szakmai tudására, rátermettségére felettesei is hamar felfigyeltek. Előbb csoportvezetői, majd osztályvezető beosztásba került. 1990 decemberében a Városi Önkormányzat képviselő-testülete kinevezte a Polgármesteri Hivatal jegyzőjévé. Ettől
az időponttól kezdve még inkább a lakosság szolgálatában tevékenykedett.
Nemcsak a hivatali apparátus irányítója, hanem mindenki segítője, akitől bármikor, bármilyen ügyben tanácsot, segítséget lehetett kérni.
Tősgyökeres nádudvariként mindig is ráérzett az emberek problémáira, és megtalálta a módját a jogszabályok keretei között is a megoldásukra. Jegyzőként szerteágazó és felelősségteljes munkát végzett. A hivatal irányításán, az állampolgárok egyéni sorsának segítésén kívül messzemenően szem előtt tartja a település érdekeit, amit javaslataival, körültekintő döntéseivel bizonyított.
A közszolgálati lépcsőket végigjárva érdemelte ki a legmagasabb szakmai elismerést, a címzetes főjegyzői címet, emberi értékeiért, átlagon felüli teljesítményéért.
Benne van a munkája, az út, a járda, a gázhálózat, vízvezeték, óvoda, iskola, tornacsarnok, hulladéklerakó építésében, fejlesztésében, a szennyvízhálózat bővítésében, a város oktatásának, kultúrájának, sportjának, egészségügyének alakításában, formálásában.
Aktív részese volt Nádudvar várossá válási folyamatának. Körültekintően készítette elő a város fejlődését szolgáló terveket, beruházásokat, a megvalósításhoz szükséges forrásokat. Az emberek iránti szeretet és tisztelet jellemezte munkásságát.
A negyvenévi közigazgatási tevékenységével Nádudvart, a nádudvari embereket, a város fejlődését szolgálta.
Vezetésével számos országgyűlési és helyhatósági választás, uniós választás, és több népszavazás zajlott le, panaszmentesen, szakszerűen a magasabb szintű szervek és a lakosság közmegelégedésére.
Népszámlálási, KSH összeírási munkákat irányított helyben a településen.
Közszolgálati, jegyzői tevékenysége során – a rendkívüli teherbíró képességéből eredően – munkáját magas színvonalon, lelkiismeretesen végezte, és végzi jelenleg is. Munkatársai elismerik szakmai tudását és értékelik emberségéért.
Nemcsak a hivatali apparátus irányítója volt, hanem az intézmények és mindenki segítője, akitől bármikor, bármilyen ügyben tanácsot, segítséget lehet, lehetett kérni. Jó a kapcsolata a civil szervezetekkel, minden új feladat és városi rendezvény vezető szervezője és irányítója volt. A köz szolgálatában eltöltött sokévi lelkiismeretes munkájával Kalmár Erzsébet méltán kiérdemelte nemcsak felettesei, munkatársai, de a lakosság elismerését is. Azon igyekezett, hogy
a település fejlődjön, a város szépüljön, s ezért mindent próbált megmozgatni.
Ezt tartotta szem előtt a képviselő-testület is, amikor a városért végzett munkájának elismeréséül a Nádudvar Város Díszpolgára címet adományozta részére.