Cím: Kálvin tér 1.
Telefon: 54/402-390
E-mail: bihari.muzeum@mezei-vill.hu
Látogatás: K-Szo 10-16 óráig, csoportoknak bejelentkezéssel hétfőn is
Honlap: www.biharimuzeum.hu

A Múzeum története

Fényes-ház – A korábbi múzeumi épülete

Az 1950-es évek végén vetődött fel először a múzeumügy Berettyóújfaluban, lelkes tanárok, tanítók, közművelődésben dolgozók ötleteként. Dr. Sándor Mihályné tanárnő lelkes gyűjtő és szervezőmunkájának köszönhetően 1960. augusztus 20-án nyílt meg Berettyóújfaluban a Bercsényi u. 7. szám alatt a Bihari Múzeum elődje, a Néprajzi Ház. Ezt az 1700-as évek közepén épült lakóházat hozták rendbe és rendezték be jórészt Berettyóújfaluból és a környező falvakból származó korhű bútorokkal, használati tárgyakkal. Sajnos a néprajzi ház nem volt hosszú életű: a hatvanas évek végén lebontásra került.

Sándor Mihályné és pedagógustársai azonban nem adták fel a harcot, Erdélyi Gáborral együtt folytatták a gyűjtőmunkát. Alkalmas épület híján az összegyűjtött anyag egy része elkallódott, de szerencsére a ’70-es évek elején az álom valóra vált, és 1974. október 17-én megnyitották a Bihari Múzeumot a Kossuth u. 36. szám alatti épületben, a Fényes család egykori lakóházában. A kiállítás 3 hónap alatt készült el, Dr. Varga Gyula a Déri Múzeum tudományos főmunkatársának vezetésével.

Bihari Múzeum

Jelentős fordulópont volt a múzeum életében, amikor 1993-ban a Hajdú-Bihar Megyei Múzeumi Szervezett és Berettyóújfalu Önkormányzata megalapította Tardy Anna hagyatékából a Bihari Múzeumért Alapítványt.

1992-ben nálunk alakult meg a Tájak-Korok-Múzeumok Egyesület bihari csoportja. A kezdetben 20 fős tagság mára több mint száz főre emelkedett. Néhány éve a múzeum már nem tudott helyet biztosítani a programjaikhoz. 2003-tól azonban újra a csoport központja lett a Múzeum.

A Bihari Múzeum 2001-ben költözött át a Berettyóújfalu központjában álló egykori községháza emeletére. 2003 májusában nyílt meg állandó kiállításának első része (régészeti és helytörténeti egység), 2004. október 17-én, a múzeum 30. születésnapján megnyitott két néprajzi teremmel, az irodalomtörténeti és egy játéktörténeti kiállítással vált teljessé állandó tárlatunk.

A Bihari Múzeum az Év Múzeuma 2004 pályázaton a Nemzeti és Kulturális Örökség Minisztériumának különdíját nyerte el látogatóbarát programjaiért, a térségben betöltött kulturális szerepért, színvonalas szakmai kiadványaiért.

Forrás:
http://biharite.hu