készítette: Szoboszlai Fotó

Az írásos emlékek szerint a már a XIV. század elején volt a falunak temploma. Ezt a keletelt szentélyű, boltozatos kiképzésű, égetett téglafalú, négyszögű szentélyzáródású templomot használták egészen a XVIII. század közepéig. A török uralom idején a település teljesen elnéptelenedett, majd kiűzésük után a XVIII. század elején újra megtelepültek a faluban. 1757-ben, akkor még különállóan, a templomtól hat méterre fa harangtornyot építettek. A kis méretű, régi templombelsőt már 1769-1772 között is bővíteni kellett. Ekkor a “templomderekat” toldották meg, míg a 87-89 közötti átépítés során a keleti oldalán bővült a templombelső. Ekkor építették a kőtornyot is az egykori fa harangláb helyett.

1872-ben nyerte el ma is látható alakját. A barokk templom falait megemelték, régi sisakját és a fióktornyokat lebontották, helyette új sisakot kapott a torony.

Tagolt elrendezésű orgonája 1889-ből való, mely Országh Sándor munkáját dicséri. Mennyezetét 1894-ben teljesen felújították.

A II. Világháborúban a hajó és a torony több helyen is megsérült, melyet csak jóval később állítottak helyre. 1983-tól újabb felújítások vették kezdetét Schlauch Lőrinc püspöksége alatt, melyet 1986-ban fejeztek be.

A templom 1958 óta védett. Az eklézsia birtokában található régi egyházi edények a gyülekezet gazdag múltját bizonyítják.