Dr. Zsigmond Ferenc
akadémikus, egyetemi tanár, irodalomtörténész
(1883-1949)

Dr. Zsigmond Ferenc

1883. március 6-án született Kunhegyesen, a Lejtő utca 44.számú nádfödeles parasztházban.

Családja átmeneti helyet foglalt el az akkori nagykun mezőváros társadalmi hierarchiájában. Édesanyja, Apostol Eszter tősgyökeres kunhegyesi családból származott, első házasságából néhány hold földdel járult hozzá a családi vagyonhoz. Édesapja, Zsigmond Ferenc erdélyi származású postamester volt. Ebből a házasságból két gyermek született: az idősebb István és a fiatalabb Ferenc.

A két fiú a helyi református népiskolában végezte elemi iskolai tanulmányait, közülük Feri kitűnővel végzett. Gyermekkorában kitűnt azzal, hogy nem csatlakozott mindig a szokásos játékokhoz, gyakran láttak a kezében könyvet, újságot. A család is jól látta azt, hogy a gyereket taníttatni kell, bár ez a kor iskolaviszonyait és a Zsigmond család anyagi helyzetét ismerve nem volt egyszerű.

1893-ban Mezőtúron kezdte meg gimnáziumi tanulmányait, az iskola épületében lévő internátusban lakott, s itt kapott étkezést is. Az iskola egyik legjobb tanulója volt.

Tudományos érdeklődése az önképzőkörben végzett tevékenységével kezdődött. A régi gimnáziumokban a tehetséges tanulók kibontakozásának, első szárnypróbálgatásának színtere volt az önképzőkör. Sikeres dolgozatokat készített természetrajzból és vallástanból.

Érettségi után a kolozsvári tudományegyetem bölcsészettudományi karára iratkozott be, s 1901 és 1905 között itt szerezte meg magyar-latin szakos tanári diplomáját.

1906-tól már Karcagon tanított, s a tanév befejeztével kiadott iskolai értesítő már mint dr. Zsigmond Ferencet mutatja be az új tanárok sorában. Tanári működése két iskola között oszlik meg: 27 esztendei pedagógusi ténykedéséből 17-et töltött a nagykun városban, ahová a volt túri iskolatárssal, Jakucs Istvánnal került. A legjelentősebb iskolai ünnepségeken ő mondta az ünnepi beszédet, s önképzőkört vezetett.

Tagja lett a Magyar Filozófiai Társaságnak, majd 1911-től alapító tagja a Magyar Irodalomtörténeti Társaságnak. Zsigmond Ferenc első igazi nagy tanulmányai a Társaság reprezentatív folyóiratában, az Irodalomtörténetben jelentek meg.

Írásai nem azonos terjedelműek és színvonalúak, egyben azonban megegyeznek, a XIX. század irodalmi csomópontjait kutatják. Alapvetően két kategóriába sorolhatók ezek a tanulmányok. A nép-nemzeti irányzat két alakjának életútját elemzi pl. a Baksay Sándorról és a Lévay Józsefről szóló tanulmányaiban.

1915-től kezdve az Irodalomtörténetben minden évben ő készítette a magyar irodalomtörténet bibliográfiájának összeállítását.

Dr. Zsigmond Ferencet „a debreceni főgimnázium 1922. augusztus 31-ével rendes tanárnak megválasztotta.”Távozáskor a karcagi tanári kar szép ünnepségen búcsúztatta. Az igazgató búcsúztató szavaihoz nem kell kommentár: „A veszteség érzetét, mely távozásakor érte iskolánkat, csak az a körülmény enyhítette, hogy a debreceni református főgimnáziumhoz, egyetemi városba távozott, ahol tehetségének és tudásának tágabb tért talál”.

Tizenegy tanéven keresztül volt a debreceni kollégium tanára. A tanításon kívül a kollégiumban az ifjúsági könyvtár vezetője és az önképzőkör felügyelője volt.

1923. július 7-én kapta meg a miniszteri jóváhagyást, amely alapján a XIX. és XX. század magyar irodalma, különös tekintettel a szépprózai műfajokra” c. tárgykör magántanárává nevezték ki.

Egyetemi előadásainak témája igen széleskörű volt: Csokonaitól Móricz Zsigmondig terjedt. Sohasem kellett katalógust olvasnia, hiszen mindig zsúfolt teremben tartotta az előadásait, amelyre a jogászok is eljártak. Ady Endre költészetéről ő szólt először az egyetemi katedráról, s összeállított egy kötetet a diákok számára (Az Ady-kérdés története), mely 1928-ban Mezőtúron jelent meg.

Távol tartotta azonban magát mindennemű politikai jellegű szerepléstől, közéletisége szigorúan csak az irodalomhoz és a pedagógiához kötődött.

A teljesség igénye nélkül néhány egyesületet, amely tagjai sorába választotta Zsigmond Ferencet: Országos Református Tanáregyesület, (itt tisztségviselő is); Középiskolai Tanárok Nemzeti Szövetsége, (igazgatósági tag); Tisza István Tudományos Társaság; a debreceni Csokonai Kör; a budapesti Philosophiai Társaság; Magyar Protestáns Irodalmi Társaság…. Se szeri, se száma azoknak az előadásoknak, amelyeket a város különböző köreiben, általában évfordulókhoz kötődő irodalmi kérdésekről, írókról, költőkről tartott. Sűrűn jelentek meg cikkei a debreceni lapokban. (Debreceni Szemle)

1925 májusában Zsigmond Ferencet levelező tagjánakválasztotta a Magyar Tudományos Akadémia. 42 éves korában ez a két világháború között isrendkívül megtiszteltetésnek számított, s csak egészen kiemelkedő egyéniségeknek jutott osztályrészül. Zsigmond Ferenc mindezt nem egy lezárt életmű, hanem tulajdonképpen egy kiemelkedő munkának, a Jókai Mórról írott monográfiájának köszönhette.

Tankönyvírói tevékenysége is jelentős. Zsigmond Ferenc középiskolai tankönyve egyike a két világháború közötti időszak legjobb irodalomtörténeti tankönyveinek, melyen nemzedékek nevelkedtek és szerették meg általában az irodalmat.

Az 1932-33-as tanévet már végig betegszabadságon töltötte, s úgy remélte, hogy hamarosan visszatérhet Debrecenbe. Bizonyos szempontból hasznosnak is tekinthető ez az esztendő, mert ekkor rendezte sajtó alá a VIII. osztályos gimnáziumi tankönyvét. A negyvenes évei derekától érezte azt, hogy egészségi állapotának romlása miatt nem tud teljes egészet nyújtani a pedagógiai pályán, amelyet pedig annyira szeretett. Egyre inkább érlelődött benne az az elhatározás, hogy visszavonul a tanítástól, és a tudományos munkának szenteli az életét. A következő tanév elején visszatért, de aztán beadta kérelmét a nyugdíjaztatásra. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium aztán 1934. március 1-től végleg nyugdíjazta. Budapestre költözött s gyakran járt haza szülőhelyére, Kunhegyesre.

Még debreceni évei alatt szorgalmasan gyűjtötte az anyagot a kollégium történetéhez, s tervei realizálására most nyílott alkalom. A kollégium fennállásának 400. évfordulójára jelentette meg a „Debreceni református kollégium története /1538 – 1938/” című munkáját, amely a mai napig kézikönyve a Debrecen város történetével, a kollégiummal, avagy a híres tanítványokkal, Csokonaival, Arannyal, Móriczcal foglalkozó kutatóknak.

Az eredményekben gazdag életpálya 1942-ben nyerte el a legmagasabb elismerést, amelyet Magyarországon tudós elérhetett. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjai közé választották hatalmas, tudományos életműve alapján. Tulajdonképpen 1942. május 15-én lett rendes tag, székfoglalóját Orosz hatások irodalmunkban címmel 1943. február 1-jén Kéky Lajos olvasta fel.

A háború alatt 1942-ben végleg hazatért Kunhegyesre. A háború utáni években előadásokat is tartott a község értelmisége részére, foglalkozott a kisújszállási gimnázium érettségire készülő tanulóival. Ennek ellenére ezek az apró elfoglaltságok nem elégítették ki légüres térben érezte magát.

1949. július 20-án tragikus módon elhunyt. Tettének döntő oka a látásának romlása. Egyik szemére már korábban megvakult, s a másikkal is csak nagyítón keresztül látott. Úgy érezte, többé nincs értelme az életének.

A magyar irodalomtörténet nagy egyéniséggel lett szegényebb ezen a napon.

 

Víg Márta
középiskolai könyvtáros
a Magyar Irodalomtörténeti Társaság tagja