Dr. Stanczik Ilona tanárrégész

(1943. szept. 29. Kunhegyes – 1991. febr. 27. Velence, Olaszország): Az ELTE BTK régészet-történelem szakán végzett.

Stanczik Ilona régész

 

A szolnoki Damjanich János Múzeum muzeológusa lett 1967. jan. 1-től, majd a Magyar Nemzeti Múzeum Régészeti Osztályának tudományos főmunkatársa 1975. dec. 1-jétől haláláig. A Jászdózsa-kápolnahalmi bronzkori tell-telepről (lakódomb, lakó-halom) írt disszertációjával bölcsészdoktori oklevelet szerzett 1988-ban.

Fő kutatási területe az alföldi bronzkori települések feltárása volt. Bóna István útmutatásai alapján, végzős egyetemistaként (1966) kezdte meg Jászdózsa-Kápolnahalmon azt a nagyszabású kutatási programot, amely az alföldi többrétegű tell-telepek feltárását tűzte ki célul.

A 10 évig tartó jászdózsai ásatás mérföldkő a magyar bronzkorkutatás történetében; itt dolgozta ki és tökéletesítette azt a régészeti ásatási technikát, amely azóta a tell-telepek gyakorlati kutatásánál elengedhetetlen szakmai követelmény. „Ásatásainak résztvevői lehettek évről évre a munkába egyenrangú társként bevont fiatalok, a bronzkoros régészhallgatók. A jászdózsa—kápolnahalmi ásatás Stanczik Ilona emberi varázsa, imponáló szaktudása révén sokunk iskolája és életre szóló, meghatározó élménye volt. Ahogy barátaivá lettünk, úgy váltunk a közös munka során észrevétlenül tanítványaivá. Egyetemi katedra nélkül is iskolateremtő egyéniség volt. A jelenségek észlelésétől szakszerű kibontásán át a szemléletes, színes, rajzos dokumentálásig e nehéz feltárómunka minden mozzanatát tőle tanultuk” – írta a róla készített megemlékezésében dr. Csányi Marietta régész.

A szolnoki múzeumban eltöltött évek alatt számos helyen végzett terepbejárásokat, leletmentéseket, és több jelentős ásatást vezetett: kutatott Aszód-Manyikdombon (1968), Törökszentmiklós-Terehalmon (1970) és Tószeg-Laposhalmon (1973, 1974); az 1976 óta világhírű, a magyarországi bronzkorkutatás alapjává vált tószegi tell telepen Bóna Istvánnal együtt a legújabb ásatási módszerek alkalmazásával (ásónyom helyett a szintkövetéses bontás) hitelesítették és ellenőrizték az addigi eredményeket.

A Magyar Nemzeti Múzeumba kerülése után fél évvel egy másik, szintén fontos, többrétegű bronzkori telepen, Füzesabony-Öregdombon végzett leletmentő-hitelesítő ásatást (1976), majd bekapcsolódott a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszer építési területén végzett leletmentésekbe. A Pilismarót-szobi révnél előkerült réz- és vaskori település feltárásait vezette (1978-1982).

Aktívan közreműködött az 1972-ben megalakult tell-munkaközösség kutatásaiban. Munkatársként részt vett a Tiszaug-Kéménytetőn (1980-1982) és a Túrkeve-Terehalmon (1985-1990) található bronzkori telepek feltárásaiban. Munkája eredményeként hatalmas mennyiségű leletanyaggal gyarapodtak a múzeumi gyűjtemények.

Rövid pályafutása alatt a tudományos szempontból fontos leleteknek csak egy töredékét tudta feldolgozni. Előzetes jelentésekben számolt be a Füzesabony-Öregdombon, Tószegen, Jászdózsa-Kápolnahalmon, Tiszaug-Kéménytetőn, valamint a Pilismarót-szobi révnél végzett feltárások eredményeiről. Önálló kötetbe szerkesztette és közreadta Hild Viktor fennmaradt kéziratát. Már nem élhette meg annak a nagyszabású bronzkori kiállításnak (Bronzkori tell kultúrák a Kárpát-medence szívében, Szolnok, 1991) a megnyitóját, amelynek szervezésében és előkészítésében oly sokat fáradozott, s amelynek sikerét később a kiállítás Európa több városában történt bemutatkozása is igazolta. Még el tudta készíteni azokat a cikkeket, amelyek már csak az emlékének szentelt kiállítási katalógusban jelenhettek meg (Dombokká vált évszázadok.Szolnok, 1991). Tragikus végű velencei útján az MNM megbízottjaként nagy értékű kelta leleteknek egy nemzetközi kiállításra történő kölcsönzését intézte. – A legjobb ásató régészek közé tartozott hazánkban.

Az ELTE Régészti Tanszékének külső megbízottjaként 1976-tól részt vállalt a régészhallgatók képzésében.

Az Inventaria Praehistorica Hungariae szerkesztője volt 1988-tól haláláig.

A kunhegyesi katolikus temetőben helyezték örök nyugalomba.

Fő művei:

Szolnok megyei régészeti adatok Hild Viktor jegyzeteiből (Szolnok, 1975);
Vorbericht über die Ausgrabung der bronzezitlichen Ansiedlung von Füzesabony-Öregdomb (Fólia Archaeologica, 29., 1978, 93-103.);
Az 1973-74. évi tószegi ásatások (Szolnok Megyei Múzeumok Évkönyve 1979-1980. Szolnok, 1980, 63-81.);
Befestigungs-und Siedlunssystem von Jászdózsa (in: Beitrage zum bronzezeitlichen Burgenbau in Mittel-Europa. Berlin-Nitra, 1982, 377-388.);
Jászdózsa-Kápolnahalom, Törökszentmiklós-Terehalom (in: Dombokká vált évszázadok. Kiállítási katalógus. Szolnok, 1991-1992, 37-39., 46-47.);
Tószeg-Laposhalom. Bóna Istvánnal (in: uo., 32-34.);
Tiszaug-Kéménytető. Csányi Mariettával (in: uo., 35-36.).