Györffy István

forrás: http://mek.niif.hu/

Györffy István
(Karcag, 1884. február 11. – Budapest, 1939. október 3.)
néprajzkutató, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia tagja.

Pályája

Egyetemi tanulmányait Kolozsváron és Budapesten végezte. 1909-től a Magyar Nemzeti Múzeum gyakornoka volt. 1910-ben a kolozsvári egyetemen szerzett bölcsészdoktori diplomát. 1912-től múzeumi segédőr lett. 1917-ben a moldvai csángók között dolgozott, 1918-ban részt vett a félbeszakadt Lénárt-féle kisázsiai expedícióban. Ez évben a múzeum igazgatóőrévé nevezték ki. 1926-tól egyetemi tanár. 1929-től magántanár.1932-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. 1934-től a néprajz első nyilvános rendes tanára a budapesti egyetemen.^[1] 1938-tól a Táj- és Népkutató Központ vezetője lett.

Kutatásai

Györffy István volt a budapesti egyetemen a magyar néprajz első professzora, a tudomány egyik hazai megteremtője. Foglalkozott a kunságnéprajzi problémáival, különböző néprajzi csoportok kialakulásának körülményeivel (hajdúk, matyók). A népviselet és népművészet körében végzett kutatásai alapján kiváló monográfiákat írt. Bizonyos mértékig a népi írók falukutató irodalmának volt az előfutára.

Lásd még

Acta Erdélyben

Főbb művei

A Nagykunság és környékének népes építkezése (Néprajzi Értesítő, 1908–09);
A feketekörösvölgyi magyarság települése. Az erdélyi magyarság eredete (Földrajzi Közlemények 1913);
Dél-Bihar népesedési és nemzetiségi viszonyai negyedfélszáz év óta (Földrajzi Közlemények 1915);
Nagykunsági Krónika (Karcag, 1922);
Az alföldi kertes városok. Hajdúszoboszló települése (Néprajzi Értesítő 1926);
Hajdúböszörmény települése (Föld és Ember, 1926);
Das Bauwesen der Hirten im ungarischen Tiefland (Debrecen, 1927);
A hajdúk eredete (Protestáns Szemle, 1927);
A szilaj pásztorok (Budapest, 1928);
A matyókról (Népünk és Nyelvünk, 1929);
A cifraszűr (Budapest, 1930);
Gazdálkodás. Viselet (A magyarság néprajza, I–II. Budapest, 1933–34);
A magyar tanya (Földrajzi Közlemények 1937);
A néphagyomány és a nemzeti művelődés [1] (Budapest, 1939);

Családja

Fia Györffy György (1917-2000) történész.

Emlékezete

Györffy Istvánról nevezték el, halála után, a baloldali parasztfiatalok Györffy-kollégiumát (1940). Az ő nevét viseli Karcagon a Györffy István Nagykun Múzeum és a Györffy István Általános Iskola, Budapesten pedig aNépligettel szemközti oldalon, a Könyves Kálmán körútról az Üllői út és az Elnök utca között futó egyik utca, a korábbi Pénzverde épülete mögött.

Irodalom

Enyedi György: Györffy István és a magyar településföldrajz (Földrajzi közlemények, 32. 1984. 4. 353-356.)
Ökrösné Bartha Júlia: Kartográfiai törekvések a török néprajztudományban (Jászkunság, 40. 1994. 1. 30-34.)
S. Pável Judit [Közreadta, jegyzetekkel ellátta]: Bátky-, Györffy- és Visky-levelek a Pável-hagyatékból (Savaria, 22. 1995/1998. 4. 27-46.)
Pejkovszka Penka: Magyar értelmiség az újkori bolgár kultúra fejlődésében (Begegnungen Schriftenreihe des Europa Institutes Budapest, Bd. 2, 1996, 87-97)
Györffy György: István Györffy, a pioneer of Hungarian ethnography (Hungarian heritage, 1. 2000. 1-2. 19-28.)
Illyés Gyula: A magyar nép tudósa (Ingyen lakoma, Bp., 1964).

Jegyzetek

Solymossy Sándor szegedi státusát szervezték át Budapestre.

Györffy István emlékét őrzi a Györffy István Általános Iskola Karcagon.

Források

Illyés Gyula: A magyar nép tudósa – Elektronikus Periodika Adatbázis Archívum
Magyar életrajzi lexikon I. (A–K). Főszerk. Kenyeres Ágnes. Budapest: Akadémiai. 1967. 642. o.
Magyar néprajzi lexikon II. (F–Ka). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1979. 373–374. o. ISBN 963-05-1287-4 Online elérés
Kisfaludy Károly Megyei Könyvtár – Életrajzi bibliográfia (GY)