Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséiből.

Ribike

Volt egyszer egy király, s volt neki három fia. Volt arrafelé egy özvegyasszony is, annak meg volt egy lánya.

Ribike volt a lány neve, mert az mással nem élt, mint csak ribizlivel.

Egyszer megbetegedett a lány. Az anyja ugyanis már nem tudott több ribizlit venni neki. Szegény asszony, hogy megmentse a lányát, elment a klastromkertbe, mert ott látott ribizlit bőven. Beszökött a kertbe, és kihozott egy kosár ribizlit. Meglátta kijövet az apácafőnöknő, odament hozzá, s rászólt:

- Mit csinálsz, te asszony?

Azt felelte ijedten a szegény asszony:

- Soha életemben nem loptam, most is csak a kénytelenség szorított rá! Mert nekem oly gyönyörű lányom van, hogy annak párja nem találkozik; de ha csak egy nap ribizlit nem eszik, meghal. Ma nem evett, ha holnap sem enne, belehalna.

Megbocsátott az asszonynak a rendfőnöknő. De elment vele az asszony házába, mert nem akarta elhinni, hogy a szegény asszonynak olyan különös lánya van.

Mikor meglátta, hogy valóban szép, így szólt az asszonyhoz:

- No, te szegény asszony, add oda a lányodat énnekem, nálunk jóllakhat ribizlivel.

Mit csináljon szegény asszony, ribizli csak a klastromban volt, odaadta a lányát.

Ott élt a lány. Akkorában még szabad volt tárva-nyitva lenni az apácaklastrom ablakának. Ki-kinézett rajta a lány. Egyszer arra ment három királyfi, s egy lépést sem tudtak tovább tenni a lány szépsége láttán.

A legöregebbik királyfi rögtön elkezdi, hogy ő nem nyugszik addig, amíg az a lány nem lesz az ő felesége. A középső királyfi is belevág, hogy ő sem nyugszik, míg az övé nem lesz. A legkisebb királyfi meg azt mondja:

- Én nem engedem! Mert az enyém lesz!

A három testvér csúnyán összekapott. Az utasok választották szét őket. A lármára a főnöknő is odamegy az ablakhoz: mi történik itt? Ribike meg azt mondja:

- Énértem vesztek össze.

Megijedt erre a főnöknő, hogy még ő kap pirongatást a királytól vagy a királynétól. Tüstént elhívta Ribikét az ablaktól, megbüntette, megpirongatta, és mikor az ellenkezett, mert hisz semmiről sem tehetett azt mondta neki:

- Mit, nemcsak szép vagy, de jó is akarsz lenni? Hát idehallgass, Ribike, a te szépséged és jóságod változzék gyíkká, lakásod pedig ne itt nálam, hanem a világ végén legyen!

Szegény Ribike azonnal gyíkká változott, és egy perc múlva a világ végére jutott.

Telt az idő, a királyfiak anyja meghalt, az apjuk meg elöregedett. Szerette volna már letenni a királyságot, de nem tudta eldönteni, hogy melyik fiának adja, mert mind a három fiát egyformán szerette. Azt mondta hát nekik az öreg király:

- Édes fiaim, hárman vagytok, és tudom, egyik sem derekabb, mint a másik. Hanem azért én adok nektek három próbát. Amelyikőtök meg tudja mind a hármat tenni, az kapja meg a királyságot.

Bólintott mind a három fiú, hogy csak mondja meg apjuk a három kívánságot.

Azt mondja a király:

- Elég lesz, fiaim, először egy is!

Akkor elmondta, hogy őneki oly csoda vásznat hozzanak, hogy hossza-szélessége száz rőf legyen, és mégis keresztülmenjen az ő karikagyűrűjén, ha összehajtja.

Fogadták a királyfiak mind erősen, hogy megszerzik. Egyik a másikban bízott, gondolva, hogy azt az első próbát majd a nála öregebb csinálja meg. Fogtak magukkal mind a hárman sok pénzt, világgá indultak. A váron kívül rögtön három utat találtak: két út szép volt, azon ment el a két öregebbik. A harmadik út igen göcsörtös volt, azon ment el a legkisebb királyfi.

A két öregebb hamarosan szép, nagy városba érkezett. A legkisebb ment, ment, elfáradt nagyon, de nem talált egy madarat sem. Azok, a két bátyja, már vásárolt sok szép vásznat, ő meg csak ment, ment egyre. Egyszer csak odaért a világ végére.

Talált ott a világ végén a legkisebb királyfi egy kőhidat, oda leült, s búsult erősen, hogy mitévő legyen, mert hogy lám, nem tudja az első kívánságát se az apjának megtenni.

Egyszer csak odament hozzá ott egy aranyos hátú kis gyíkocska. Azt mondja neki szép csendesen (mert akkorában még tudtak az állatok beszélni), hogy:

- Királyfiú, mit búsul, mit szomorkodik?

Megnézi a gyíkocskát a királyfi, s így válaszol:

- Mit kérded te, aranyos hátú gyíkocska, úgysem tudsz te nekem tanácsot adni!

Felel szépen a gyíkocska:

- Mondja csak, hátha tudok!

Akkor megmondta a királyfi, hogy az ő apjának – hárman vannak fiúk – az a kívánsága, hogy amelyik fia meg tudja három kívánságát tenni, az kapja meg a királyságot. Első kívánsága az, hogy olyan csoda vásznat hozzanak, hogy hossza-szélessége száz rőf legyen, és mégis keresztülmenjen az ő karikagyűrűjén.

Hallgatja a beszédet a gyíkocska, aztán azt mondja:

- Jól van, királyfi, csak ülj itt, egypár perc múlva talán már tudok is a bajodon segíteni!

Azzal vissza lement a gyíkocska a kőhíd alá, a pókok közé. Jó barátja volt a pókoknak, azokat kérte segítségre. A pókok rögtön hozzáfogtak a fonáshoz, szövéshez. Tíz nap, tíz éjjel alatt megcsinálták a vásznat. A gyíkocska felvitte a királyfinak. Belefért az annak egyik zsebébe.

A királyfi két bátyja már rég hazament, szekérszám vitték apjuk elé a vásznat: hosszú volt, széles volt mind, de a karikagyűrűjén nem tudta keresztülhúzni az apjuk.

Ekkor jött a legkisebb királyfi.

Előveszi a zsebéből, amit ő hozott. Próbálja a király, bólint annak:

- Ez igen, keresztülmegy, de nem tudom, meglesz-e vagy se akkorának, amekkorának rendeltem!

Hozatott mindjárt mérnököket, megmérték a vásznat, hát éppen se több, se kevesebb: száz rőf hosszú, száz rőf széles.

Mondja erre örvendezve az öreg király:

- Látjátok, fiaim, a legkisebbik már itt is megtette a magáét; de aki még a hátralevő két próbát meg tudja tenni, azé lesz a királyság. A következő kívánságom, hogy oly kiskutyát hozzatok nekem: egy arany dióhéjba beférjen, mégis, ha kiugrik, a sikongatása hetedhét országra szóljon.

Elindul megint a három testvér. A két idősebb a jó úton megint a város felé, a legkisebb most is csak a göröngyös úton, a világ vége felé.

Mikor a legkisebb királyfi újra odaért a világ végire, azt mondja ott nagy fennszóval:

- Aranyos hátú gyíkocska, gyere elő a hívásomra!

A gyíkocska előjött.

- Mi kell?

Mondja neki szomorúan a királyfi:

- Most igazán azt hiszem, nem tudod az én parancsolatomat megtenni.

Feleli a gyíkocska:

- Mondd csak, hátha tudom!

Akkor a királyfi elmondja az apja kívánságát. Hogy annak milyen kiskutya kell.

Gondolkodik a gyíkocska, aztán így szól:

- Csak légy itt, hátha tudok segíteni!

Azzal a gyíkocska rögtön lement a föld alá, az icin piciny törpe emberekhez. Könyörgött a törpe királynak, hogy legyen szíves, adjon neki egy olyan törpe kiskutyát. A törpe király az első miniszterjét adta oda: az volt olyan kutya. A gyíkocska beletette a kutyát egy dióhéjba, vitte föl. Mondta fenn a királyfinak:

- Te, ezt a zsebedbe tedd, de ki ne nyisd az úton, hanem csak iparkodj!

Iparkodott is haza a királyfi.

A két bátyja már rég otthon volt. Azzal tértek meg, hogy olyan kiskutya nincs is a világon, kár az időt tölteni a keresésével.

Mondja az öreg király, ahogy meglátja a legkisebb fiát:

- No, fiam, te is üresen jöttél, mint a bátyáid?

Előveszi a királyfi nagy vidáman az arany dióhéjat, kinyitja: kiugrik a kiskutya! Egyet sikoltott, de az a hang mindjárt hetedhét országig szállt. Az öreg királynak meg olyan jólesett az a sikoltás, mintha írósvajjal kenték volna meg a hátát. Akkor szépen azt mondta:

- No, látjátok, fiaim, a legkisebbik ezt is meg tudta tenni. No, még azért amelyikőtök a legu­tolsó próbát megteszi, az lesz a király. A harmadik akaratom pedig az, hogy arra hagyom az országot, aki közületek a legszebb menyasszonyt szerzi meg magának.

A két idősebb királyfi jót nevetett. Szentül azt hitték, hogy ezen most megfölözik a testvérüket, mert hisz ők sokfelé jártak, sok szép lányt láttak, azok közül könnyű lesz a legszebbet kiválasztani. A kis királyfi meg mit látott? Senkit! Még a világ végén is csak egy gyíkocskát!

El is szomorodott erősen a kis királyfi, mert hát az aranyos hátú gyíkocska a szép menyasszonyt nem tudja csak úgy a föld alól kivenni. De mégis elment hozzá, szomorúan leült a kőhídra. Jött a gyíkocska. Mondja neki a királyfi:

- Most igazán elhiszem, hogy nem tudsz a bajomon segíteni!

Feleli szép csendesen a gyíkocska:

- Hátha tudok!

Mondja erre a királyfi:

- Most az a kívánsága az apámnak, hogy amelyőnk a legszebb menyasszonyt hozza, az lesz a király.

Elpirult az aranyos hátú gyíkocska, s azt mondja:

- Csak fogj meg engem, és vágj ehhez a kőhídhoz!

Feleli megrökönyödve a kis királyfi:

- Azt már csak nem teszem, hisz a legnagyobb hálaadással kell lennem irántad.

De erősködik a gyíkocska:

- Mondom, csak vágj engem oda a kőhídhoz!

A királyfi váltig ellenkezett, de amikor látta, hogy a gyíkocska mennyire elszontyolodott, bekumta, vagyis jól behunyta a szemét, és úgy vágta a gyíkocskát oda a kőhídhoz. Hát erre mit lát? Egy gyönyörű szép fehérnépet a gyíkocska helyett. Azt mondja az a szép lány:

- No, királyfi, rám ismersz-e?

Feleli a királyfi, maga se tudva, hova álljon:

- Egy kicsikét vélekszem, de nem tudom, hogy az-e.

Mondja nevetve az a gyönyörű szép lány:

- Én vagyok, aki kinézett a klastrom ablakán! Aki miatt te veszekedést tettél! Ribike!

Ámul a királyfi, de Ribike csak mondja tovább:

- No, most tied leszek halálos holtig!

Nem is tudja a királyfi, hogyan karolja, úgy vitte haza.

A bátyái már otthon voltak, vittek már menyasszonyt. Csak rá vártak, hogy a próba eldőljön. Mikor a kis királyfi hazaért, az öreg király a kertben éppen krumplit rakott, de olyat, hogy az mind aranyos almává vált. Mikor meglátta a legkisebbik fia menyasszonyát – hát azonnal határozott. Azt mondta a két idősebbnek:

- Ne haragudjatok rá, ez érdemli a királyságot!

Azok nem is haragudtak rá, mindenki csak jót kívánt neki: éljen boldogul!