Illyés Gyula Hetvenhét magyar népmeséiből.

A diákot erővel királlyá teszik

Útra ment egyszer egy diák. Amint a városból a mezőre ért, talált valami kipattogzott borsószemeket. Gondolta, hogy hasznukat veheti, mert ő szegény legény; hiszen az apja is azt tanácsolta volt neki, hogy ami többet ér a bolhánál, azt, ha találja, vegye fel. Felszedte hát a borsót, s a zsebébe rakta.

Útjában elestéledett egy királyi városban. Bejelentette magát a királynál, s útiköltséget kért, s éjjelre szállást.

A diák jó forma legény volt, talpraesetten beszélt, s ügyesen viselkedett. A királynénak ez figyelmére esett, s minthogy eladó lánya volt, úgy vélekedett, hogy hátha királyfiú ez a legény, s lánynézőbe jött, s csak azért öltözött diáknak, hogy ne ismerjék meg! Ezt a gondolatját megmondta az urának, s a király is helyesnek vélte.

Ketten megegyeztek, hogy kitudják, igazán királyfiú-e.

Megmarasztalták vagy két napra. Első éjszakára nemigen pompás ágyat vetettek neki, azért, hogyha avval megelégszik, úgy csak diák; de ha nem, akkor királyfiú.

Megvetették az ágyat egy oldalházban. A király egy bizalmas emberét a szoba ablakához állította, hogy lesse meg a diákot, mit csinál. Megmutatták a diáknak az ágyat, s ő vetkezni kezdett ott egyedül. De amint vetkeznék, a borsó a zsebéből mind az ágyba hullt alája; kezdi keresgélni s egyenként összeszedegeti. Hajnal lett, míg össze tudta szedni.

A vigyázó nem látta, mivel dolgozik a diák, de látta, hogy nem aluszik hanem mind csak az ágyat igazgatja, s csak hajnalra aludt egy cseppecskét Azt jelentette hát a királynak, hogy a szállóvendég nem aludt, csak az ágyánál bajlódott. Úgy látszik, nem afféle ágyhoz van szokva!

Felkelt a diák. Reggeli alatt a király megkérdezte, hogy aludt. A diák azt mondta:

- Egy kicsit nyughatatlanul, de magam vagyok az oka!

Ebből azt gondolták, hogy megbánta, miért nem adta ki magát, mert akkor nekivaló jó ágyat vetettek volna. Hitték hát, hogy királyfiú, s ahhoz képest bántak vele.

Más este ismét oda vetettek ágyat, de most már királyi módra. A diák, hogy a múlt éjjel nem pihent volt, mihelyt a fejét letette, úgy elaludt, mint a tej. Virradatig meg sem moccant. Most a borsóval nem kellett, hogy baja legyen, mert azt a kis ruhája szegébe kötötte, mikor az ágyból összekeresgélte.

A vigyázó most azt jelentette reggel, hogy a szállóvendég végig jól aludt.

Most már szentül hitték, hogy a diák csak diákképet vett, de igazán királyfiú. Ráfogták, hogy királyfiú, s királyfiúnak szólítgatták. Húzódozhatott!

A király lánya sokat járt utána a diáknak. Hogyne: ilyen szép királyfi! Nem nagy dologba került, hogy magát véle megszerettesse. A diák most már nem ellenkezett. Összekeltek.

Álló esztendeje volt, hogy együtt éltek. Akkor felrakták szekérre őket, s útnak eresztették, hogy a diákkirály is mutassa meg feleségének a maga országát! Puff neki!

A diák csak most ijedt meg, hogy kurucosan talál járni. Szepegett előbb, szepegett, de csak elszánta magát, hogy legyen úgy, ahogy jó. Azt gondolta magában: “Elindulok velük, s ha nem lesz egyéb, elszököm tőlük, s visszamegyek a kollégiumba.” Hisz a diákköntöst sohasem hagyta el addig sem magától.

Elindultak, s addig mentek, míg egy nagy erdőbe nem értek. Ott egy helyt a diák félremegy, s egy mély árokban vetkőzni kezd, hogy a diákgúnyába öltözzék, s ha kell, elszökjék.

Éppen ott hevert egy hétfejű sárkány.

- Ki vagy? Mit keresel itt? Mit akarsz? – kérdezte tőle a sárkány.

A diák elbeszélte a sárkánynak az egész dolgát, s azt is, hogy előbb-utóbb biz’ szökni akar.

A sárkány azt mondta rá:

- Nem szükséges elszökni. Kár volna! Csak folytasd az utadat. Amint az erdőből kiérsz, meglátsz egy lúdlábon forduló rézvárat. Menj be abba, s lakjál ott békében feleségestől, kutyástól, macskástól addig, míg a vár mozogni s forogni nem kezd. De akkor aztán kotródj, mert akkor én megyek oda haza, s ha benne kaplak, vége az életednek!

Visszament hát a diák az úti társasághoz. Tovább utaztak, míg az erdőből kiérve, a várat meg nem látták. Oda mind bementek s megtelepedtek, mint az övékbe. Jól találták magukat két esztendőn keresztül, s már maga a diák is csak hinni kezdte, hogy ő mégiscsak király. De hát egyszer a vár mozogni, forogni kezd nagy gyorsan.

Megbúsul a diák, s kimegyen a vár élire, ott sétál nagy szomorúan alá s fel.

Talál ott egy vén banyót, azt kérdezi tőle:

- Mi bajod van, felséges király?

- Hm, az a baj, anyó – mondja a diák -, hogy nem vagyok király, de mégis annak kell lennem.

Aztán elbeszélte az egész dolgát mostanig.

- Az még nem baj, fiam! – mondja a banyó. – Köszönd, hogy nem titkoltad el előlem a dolgodat! Én a kurucos királyné vagyok, a hétfejű sárkány legfélelmetesebb ellensége. Azért azt tanácsolom: süttess igen hirtelen egy cipót egymás után hét sütéssel. Ezt a cipót tétesd ki a várkapuba, mikor a hétfejű sárkány megérkezik. Tétesd csak ki a várkapuba, s az a cipó majd úgy megfelel a sárkánynak, hogy az téged sohasem fog háborgatni, s a vár mindenestől neked marad.

A diák a cipót elkészíttette, s már éjfél után egy órakor a cipót kitették a várkapuba.

Hajnalban, mikor a nap felkelt, jön a hétfejű sárkány a várkapuhoz, de a cipó mindjárt megszó­lította:

- Hé, itt én vagyok az őrző, ide az én engedelmem nélkül nem mégy be! Ha be akarsz menni, előbb ki kell állanod azt, amit én kiállottam!

- Nekem ide csak be kell mennem! – mondja a sárkány. – Micsoda próbákat állottál ki hát?

A cipó elbeszélte, hogy őt, mikor mag volt, felásott földbe takarták, ott elrothadt, kikölt, felnőtt, sok hideget, meleget, esőt, havat kiállott, mégis termett. Aztán levágták, összekötöz­ték, megcsépelték, összemorzsolták, meggyúrták. Azután hétszer egymás után, mindannyiszor minden társainál előbb, a tüzes kemencébe bevetették.

- Ha ezt mind így kiállod, akkor hiszen beeresztelek, de máskülönben ide nem!

A sárkány tudta, hogy ő mindazt ki nem állhatja, úgy nekiharagudott hát, hogy mérgében kihasadt, és így elpusztult.

A diák pedig az naptól fogva ura lett annak a várnak; ipa s napa halála után két országnak lett királya. S ha meg nem halt, ma is uralkodik.

Ha tudnám, hogy ilyen szerencsésen járok, mint az a diák, én is a mai szentséges nap beállanék diáknak.