Tankokkal szántott ugar

Tankokkal szántott ugar (megjelent 2009 évben)

Orosz T Csaba

 Tankokkal szántott ugar

Tankokkal szántott ugar

Tankokkal szántott ugar

 

Aljosa 17 éve minden komolyságával próbált eleget tenni feladatának. A komisszár elvtárs maga olvasta fel Nyikolajev debreceni, szovjet városparancsnok parancsát miszerint az előző éjjel német gyújtóbomba találatot kapott debreceni Déry múzeum összes értékét meg kell őrizni Sztálin elvtárs Moszkvai múzeumai számára.

Aljosa nem tudta mit tenne, ha a fosztogatók betörnének az őrizetére bízott épületszárnyba. Abban biztos volt, hogy embert nem ölne. Az egész hadjárat alatt még egyszer sem sütötte el a puskáját, annál is inkább, mert Zsuga bátyó T34-es tankján szolgált mint töltő. Ugratták is ezért a fiúk eleget, amikor Ukrajnában célba lőttek a német foglyokra fogadásból, miközben Aljosa csak a verseit firkálgatta a kitűnő szórakozás helyett. Az 53. Szovjet hadsereg 57. lövészhadtestének 208-as rohamlöveg zászlóaljában szolgált. Ez a csapattest most pihenőn volt hátravonva Debrecen gyönyörű, világos városába. Azt rebesgették az öregek, hogy valami félelmetesen nagy csata van készülőben, a közelben azért pihenteti őket a hadseregtábornok elvtárs. Senki nem akarta vállalni az őrséget a lebombázott épületben, amikor rájuk került a sor. Aljosa szívesen vállalta a feladatot, hiszen addig sem kellett néznie a többiek idétlen hódító pózát, ahogy a városban járkáltak. Csak az a fiatal holt német fiú zavarta, aki az egyik sarokban feküdt. A 93-as páncélgránátos hadtest egyenruháját viselte és úgy tűnt, hogy saját hadserege bombái elől menekült ide. Vesztére. Aljosa elnézte a fiatal arcot és azon tűnődött, hogy akár ő is fekhetne itt. Egy idő után elindult a Múzeum tekervényes útjain. Egyre jobban feltöltődött a korabeli művészek gyönyörű alkotásaival, amiket szerteszórva talált az épületben. Rögtönzött kiállítást hevenyészett a szétrepült képekből az őrhelye mellett. Ahogy nézte a szépséges alkotásokat egyre inkább úgy gondolta, hogy kár lenne ha ezt a sok gyönyörűséget amit az itt lakó emberek az évszázadok során a környéken használtak és a helyi gazdagok a város üdvére adományoztak valamint amit a múzeum alapítója összegyűjtött, elhurcolnák egy idegen országba olyan emberek közé akiknek semmit sem mond ez a gyűjtemény. Ezért gyors mentőakcióba kezdett. Lerohant az alagsorba és kiválasztott egy erős boltozatú pincét. Elkezdte lehordani a műveket oda, először a festményeket, majd sorban a többi kiállított darabot. Mire a hajnali légitámadás elkezdődött addigra már csak kevés anyag maradt a tárlókon. Gyorsan lefirkantott egy üzenetet a megtalálóknak és bezárta a nehéz vasajtót. Kiment és néhány gránátot helyezett az alagsor bejáratához. Amikor már a közelben potyogtak a bombák akkor rápillantott a halott német fiúra és úgy látta, hogy a merev szemekből bíztatás sugárzik felé, ezért egy jól irányzott pisztolylövéssel berobbantotta a bejáratot. Még akkor is köhögött amikor Nyikityin az irányzó a nevét kiáltozva rohant be az épületbe.

– Aljoska, Aljosenyka, kedveském! Élsz még?- kiabálta az öregedő irányzó, aki fiaként szerette a fiút.

– Itt vagyok Mihail Mihajlovics! – válaszolta a csupa por fiú. – Gyere galambocskám – mondta az irányzó – nincs itt már mit őrizni, Telitalálat!

Amikor kiértek az épületből akkor látta csak a fiú elképedve hogy valóban találatot kapott az épület és őt is csak az mentette hogy az alagsorban tevékenykedett.

– Menjünk barátom – mondta az öreg, azonnal indulunk valami Folyás község felé az itteni nagy tajga szélére. Összegyűltek a német páncélosok ott és Zsukov marsall föl akarja szántatni velünk a Hortobágy terméketlen földjét, hogy Tigris körmökkel vessük be azt.

– Még soha nem harcoltunk Tigrisekkel bátyó! Azt mondják szinte legyőzhetetlenek!

– Abban is csak emberek ülnek kölyök! Megaztán A mi T 34-es atyuskánknak is csípős érvei vannak, ha vitába szállnak velünk. Cseppet se félj, megbeszéltem Fjodorral, hogy Berlinből visszafelé vezetheted a tankot prücsök! Úgyis tudod már kezelni.

– Igazán Mihail Mihajlovics? – Kérdezte Aljosa örömében fülig pirulva

– Ha mondom! – Felelte az öreg mosolyogva.

Debrecen városából teljes sebességgel vágtatott ki a dübörgő acélménes. A VAZ parancsnoki autók, mint loncsos pulik terelték a bömbölő fémszörnyeket. Kis település következett a Hortobágy folyó partján. Mögötte félelmetes látvány. Amerre a szem ellátott sötét német tankok sorakoztak. Néhányat felismert Aljosa és ez a felismerés rémülettel töltötte el.

Soroljad csak fiam milyeneket, látsz, Neked jobb a szemed! – dörmögte Nyikityin.

– Rémületes ez apóka! Panzerkampwagenek legalább ötvenen Magyar Turanok vagy százan aztán látok Panthereket A,D, G E osztályúakat egyaránt. Végül az ék tetején több tucat Tigris meg Sturmtiger elephant várakozik.

– Kedves kis móka lesz, annyi szent! – vigyorgott Fjodor a vezető, amikor a fejük fölött elbődült Zsuga bátyó a tankparancsnok.

– Támadó sebességre gyorsulni! Tölts!

Fjodor szokása szerint teljesen feltolta a kémlelőnyílását, szinte kidugta a fejét. Aljosa gyors kézzel töltött és azonnal kiáltotta is.

– Kész!

Szemben is fedübörögtek az acél mamutok. Őrjöngő vágta kezdődött. A parancsnok vigyorogva kommentálta

– Felszántjuk a magyaroknak ezt a kies ugart. A harc után aztán vethetnek is bele egy kis búzát. Tűz!

Felmorajlott a szovjet oldal, ahogy a T 34-esek egyszerre okádni kezdték a halált. Ezzel egy időben mintha leszakadt volna a mennybolt. Felugattak a szemközti tankok is olyan szörnyű hangzavart okozva, mintha a Titánok üvöltenének Zeusz nyilai ellenében. Egy pillanatra úgy tűnt a szovjet hadosztály sorsa megpecsételődik az első sortűznél. Mindent füst borított és a Tigrisek lövései akkora krátereket szaggattak a terméketlen Hortobágyba, hogy a kis Szovjet tankok szinte eltűntek a gödrökben. Felordított a német gyalogság, amikor meglátta, hogy az első sortűznél felére csökkent a szovjet hadosztály, de hamar a torkukra fagyott az örömkiáltás, amikor meglátták, hogy a fürge kis orosz tankok úgy másznak elő gödrökből, mint májusban a cserebogarak.

Aljosáék tankja nem kapott ilyen gödröt, hirtelen az élen találták magukat. Nem vártak a többiekre, hanem a szokásos kozák virtussal, énekelve támadtak a náluknál nagyobb vezér Tigrisre. Fjodor éppen teli szájjal bömbölte a Don anyácska című kozák slágert, amikor felugattak a Tigris géppuskái. A hirtelen beállott csöndben csak a dízelmotorok bömbölése hallatszott élesen. A parancsnok holtan bukott le a mellvédről, fülén ott volt a rádió hallgatója. Fjodor feje helyén csak egy véres massza volt látható. A tank tétován ment még egy darabig majd egy fagyott földhányásnak ütközve megállt és a motor lefulladt. A Tigris látva, hogy a tank harcképtelenné vált, eldübörgött mellettük. Aljosa riadtan nézett fel Nyikityinre

– Megvárjuk, míg beérnek bennünket galambocskám, aztán átszállunk valamelyik földihez.

– Bátyó azt hallottam, hogy a Tigris hátulról a legsebezhetőbb. Fordítsa el a lövegtornyot ém meg kilövöm az átkozott fritzet! – mondta Aljosa a harc hevétől vérszomjasan.

– Nincs már elég közel az Aljoskám! Úgy száguld, mint az ítélet!

– Maga csak figyelje az irányzékot, és ha jó akkor lőjön!

Aljosa gyors kézzel újratöltött, azután odaugrott a vezető üléséhez, gyengéden kiemelte a fej nélküli Fjodort az ülésből, majd gondosan résnyire engedte a kémlelő nyílást. A Fjodortól tanult kedves gyermekdallal kezdte el indítózni a hatalmas masinát.

– Beindul a lába

Ha cipőcskét vesz rája

Szép kislány a Mása

Nincs a földön párja

És a nehéz gépszörny beröffent, mint a varacskos disznó. Utána egyből hegyi gazellává változott a fiú óvatos kezei alatt. Vigyázva megfordult és a vágtató vezértank után eredt. Több lövés is eldörrent utánuk, de egyik sem talált.

– Te fiú, ez Schmidthuber vezérőrnagy Tigrise – mondta Nyikityin remegve

– Ne aggódj apóka, csak célozz a fenekére. –válaszolta vidáman a fiú.

Közben a harctéren egyre jobban felülkerekedtek a szovjet tankok, ha kellett körberohanták a nehéz Tigriseket és egyéb német tankokat.

– Lőtáv!- Mondta Nyikityin

– Tűz! – üvöltötte Aljosa

A hatalmas német tank úgy nyílt ketté, mint egy szardíniás doboz. Aljoska a tank mellé kormányozta járművét, kiugrott, nem törődve az öreg kiáltásával.

– Megszerzem a vezérőrnagy táskáját! – üvöltött vissza majd értetlenül nézett le a melléből kiálló srapnelszilánkra.

A csata utáni parancskihirdetésnél még élt, de már félrebeszélt. Kitüntetését Nyikityin vette át magától Zsukov marsalltól. Később azt mondta az öregnek.

– Rólam nevezd a tankot bátyóka!

Nyikityin Mihajlovics már nem tudott válaszolni a torkában hirtelen keletkezett gombóc miatt. Könnyeitől nem látta, amikor a fiú utolsó erejével a zubbonyába ejti a kitüntetést, csak a hadjárat után vette észre a moszkvai díszfelvonuláson és ez a kitüntetés még sokáig ott lógott Aljosa nevű tankja műszerfalán…

A háború után az ötvenes évek elején a debreceni Déry múzeum újjáépítése közben a munkások egy pincét találtak a múzeum alatt ahol rengeteg éppen maradt műkincs volt felhalmozva. Egy cetli is volt a kincsek tetején, de nem a szokványos orosz szavak. Később A Múzeum egy nyelvésze rájött, hogy kozák dialektusban van írva:

Debrecen lakosságának a reménybeli visszatérésemig megmentettem. Aljosa Tyihonovics őrvezető, Kursztan. A háború után A Múzeum vezetősége sokáig kereste a Kursztáni fiút, hogy megszoríthassák a kezét, de már csak a moszkvai Hősök Csarnokában láthatták a tábláját a Hortobágyi csata hősei között…