Dankó Imre
(Budapest, 1922. január 22. – Debrecen, 2008. december 15.[1])
magyar etnográfus, történész, muzeológus, múzeumigazgató, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora.

Élete

Tanulmányait a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetemen és a Debreceni Tudományegyetemen végezte,[1] angol-magyar tanári (1945) és bölcsészdoktori (1946) oklevelet szerzett. Gimnáziumi tanár volt Hajdúnánáson, Kecskeméten, Szentendrén.[1] Iskolaigazgató Túrkevén 1950-1952-ig. Pedagógusi munkája mellett, élénk szervezői és közéleti szerepet is betöltött. Egyike volt a helytörténeti-honismereti mozgalom megindítójának. Túrkevén került először komolyabb kapcsolatba a muzeológiával, itt hozta létre élete első múzeumi gyűjteményét.

1954-1957-ig a Sárospataki Rákóczi Vármúzeum igazgatója. Ezután rövid ideig a bajai múzeum munkatársa. 1958-1964-ig gyulai Erkel Ferenc Múzeum igazgatója.

1964 és 1969 között a pécsi Janus Pannonius Múzeum és a Baranya megyei Múzeumok Igazgatósága vezetője. Többek között újjáalakította a múzeumbaráti kört, megszervezte a múzeumi hónapokat, a Múzeumi Körlevél és a Dunántúli Dolgozatok megjelentetését, a Természettudományi Múzeum épületének rendbehozatalát és az állandó természettudományi kiállítás megrendezését, a mohácsi múzeum újjászervezését.

Leghosszabb időt Debrecenben töltött. 1969 és 1982 között a Déri Múzeum és a Hajdú-Bihar megyei Múzeumi Szervezet igazgatója volt. Itt teljesedett ki munkássága. Sok minden köszönhető neki: a Hajdú-Bihar megyei múzeumi hálózat látványos fejlesztése, számos új egység létrehozása. Páratlan az a kiadói tevékenység, amit meghonosított. Az ő érdeme volt a településekhez kapcsolódó, kiemelkedő személyiségek emlékének ápolása, emléktáblákkal, szobrokkal való megjelölése, a hazai és nemzetközi (bolgár) kapcsolatok fellendítése. Sokat tett Debrecen és Sumen testvérvárosi kapcsolatának létrehozásáért. Debrecent a magyarországi bulgarisztikai kutatás központjává tette.

Debreceni időszakában sorra készültek el összefoglaló feldolgozásai a hajdúkról, a népi építészetről, fazekasságról, a vásárok és a kereskedelem néprajzáról. Vizsgálta a változás-váltás folyamatát a népi kultúrában. Ismereteit a Debreceni Egyetem több tanszékén is továbbadta. Kutatási területe a Hajdúság, valamint a szomszédos bihari és békési vidékek néprajza volt. Történeti kutatásai a hajdúk mint sajátos történelmi-társadalmi csoport kialakulására és térbeli elhelyezkedésére irányultak.

Nevéhez fűződik többek között számos vidéki múzeum, emlékház, kiállítóhely létrejötte. Széles körű tevékenységet végzett a múzeumszervezésben és a múzeumok közművelődési tevékenységének kiterjesztésében. Ő kezdeményezte az azóta már hónappá terebélyesedett múzeumi hét beindítását. Több múzeumi kiadvány, évkönyv, helytörténeti-néprajzi tanulmánykötet szerkesztője volt. Cikkei jelentek meg hazai és külföldi szakfolyóiratokban és évkönyvekben. Sokak szerint ő volt a múzeumi szakma egyik utolsó polihisztora.

Munkái

• A sárospataki járás története, Miskolc, 1955.
• A Sajó-Hernád melléki hajdútelepek, Sárospatak, 1955.
• Széphalom, Sárospatak, 1956.
• Túrkeve kutatása, Túrkeve, 1957.
• Túrkeve története 1945-ig (Györffy Lajossal és Veress Évával), 1957.
• Nyírbátor hajdúváros, Nyírbátor, 1957.
• Baja irodalma, Baja, 1957.
• A Körösköz-Bihari hajdúság, Gyula, 1959.
• Kötegyán (Korek Józseffel), Gyula, 1960.
• Szakál Lajos, Gyula, 1961.
• Petik Ambrus: Békés megye leírása, 1784 (szerkesztő), Gyula, 1961.
• A gyulai vásárok, Gyula, 1963.
• A gyulai fazekasság, Gyula, 1963.
• Ismeretlen török kép Gyula váráról, Gyula, 1966.
• Változások a magyar parasztság (dél-bihari síkság) életmódjában, 1967.
• A magyarhertelendi női fazekasság, Pécs, 1968.
• The Functions of Hungarian Fairs, 1971.
• Bajomi krónika (antológia szerkesztője), Biharnagybajom, 1973.
• Csengeri krónika(antológia szerkesztője), Csenger, 1975.
• Bagosi krónika(antológia szerkesztője), Hajdúbagos, 1976.
• A Dériek, a Déri-gyűjtemények, Debrecen, 1977.
• Opuscula Ethnographica (válogatott tanulmányok), 1977
• Csenger története (Fábián Lászlóval), Mátészalka, 1978.
• Vándorlás és árucsere, 1979.
• Békés Város néprajza (szerkesztette), Békés, 1983.
• Árucsere és migráció, 1986.
• Rendkívüli vételformák, szerzési módok, 1988.
• A javak cseréjének néprajza, 1991.
• Régi vásáraink világa, 1992.
• Emlékezés egy tudós lelkipásztorra (Takács Béla), 1992.
• Nagyecsed, Debrecen, 1994.
• Püspökladányi tanulmányok, Püspökladány, 1996.
• Szabolcsi révek a Tiszán, 2001.
• Közleményeinek száma meghaladja a kétezret.

Tudományos fokozatai, kitüntetései

• 1952 Kiváló Tanár
• 1955, 1959 Szocialista Kultúráért
• 1964 Kiváló Népművelő
• 1967 a néprajztudomány kandidátusa[1]
• 1976 Móra Ferenc-emlékérem
• 1979 Bessenyei György közművelődési díj
• 1980 Honismereti Mozgalom emlékérem
• 1981 1300 éves Bulgária emlékérem
• 1982 a Munka Érdemrend arany fokozata
• 1982 Dimitrov-emlékérem (bolgár)
• 1986 Cirill és Metód Rend Első Osztálya, arany fokozat (bolgár)
• 1988 Györffy István-emlékérem
• 1989 a néprajztudomány doktora
• 1992 a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje
• 1994 Pro Urbe Érem Kunszentmártontól
• 1995 Bél Mátyás-emlékérem
• 1996 Pro Urbe Érem Püspökladánytól
• 1999 Debrecen Kultúrájáért érem
• 2006 Pulszky Ferenc-díj
• 2007 Huszár Gál-díj
• a Debreceni Református Hittudományi Egyetem díszdoktora[1]

Jegyzetek[

Külső hivatkozások

• Kortárs magyar írók
• Magyar néprajzi lexikon I. (A–E). Főszerk. Ortutay Gyula. Budapest: Akadémiai. 1977. 554. o. ISBN 963-05-1286-6  Online elérés
• Pécsi Szemle
• Emlékezés egy tudós lelkipásztorra (Takács Béla)
• Szabolcsi révek a Tiszán
• Gyászhír
• Méltatása
• Nekrológja
• Temetése

 

Forrás: